2016. március 31., csütörtök

Epilogue

*AhReum POV*
Áldozatom apró ajkait óriási sikoly hagyta el, szenvedése zene volt füleimnek. Próbált szabadulni a szorításomból, azonban túl erős voltam hozzá képest. Semmit nem ért. Már nincs esélye. Nemsokára csak a földben lévő bogarak lesznek az egyetlen társasága.
Vörös vérét csak úgy szívtam magamba, pedig már azt hittem több nem fér belém. Úgy néz ki ő a desszert, hiszen annak mindig van hely! Néhány csepp elkezdett lefolyni a nyakán. Ez a kis tényező nem zavart meg táplálkozásomban. Az energia csak nőtt bennem, ahogy őt egyre jobban elhagyta az élet. Pár perccel később már nem tartotta őt semmi rajtam kívül. A hangok elhaltak, szemei üvegesek voltak, vége volt. Eleresztettem, a földre dőlt, én pedig bódult állapotban néztem fel a csillagokra. Az utolsó. Ő volt az utolsó lakó a faluban.
Szemeimmel elkezdtem jobban megvizsgálni őt. Szép nő volt. Kerek arc, vékony ajkak, mandula szemek, keskeny orr. Fejét fekete egyenes haj keretezte. Kár volt érte – állapítottam meg, miközben tekintetem nyakára vezettem. A két vércsík festői látványt nyújtott tájba illő nyakán, pont olyan fehér volt, mint a hó. A hó, amit most vére díszített.
Hó? De hiszen nyár van!

Szemeim hirtelen pattantak ki, a testem verejtékben úszott, szívem örült tempóban vert. Sűrű zihálások közepette néztem fel az előttem álló Mihokora. Még mindig a cellában voltam, a székhez kötözve. Ezek szerint az egész… Minden csak az ő műve volt… Minden csak látomás volt. Akkor… JongIn él! Vagyis… ott van a hatszögletű pincében… ugye?



Sziasztok^^
Nos bizonyára van most olyan, aki egyáltalán nem érti, hogy mégis mi történt. A helyzet az, hogy a második résztől kezdve az egész egy látomás volt, amit maga Mihoko idézett elő. Azaz mindenki döntse el magának, hogy JongIn létezik-e vagy sem, hogy AhReum megmenekül-e vagy sem. Szóval minden, ami a második rész után történt lehet, hogy igazából semmi alapja nincs, és a valóságban teljesen máshogy alakul a történet.
Egyetlen "biztos" pont, amit illik nem elfelejteni, hogy az első részben WonShik álmában ugye ott volt AhReum hibrid hajjal, szóval ami biztos az az, hogy AhReum átváltozik, és hogy együtt lesz WonShikkel. De ez se 100% ugyanis az csak WonShik álma volt, azt pedig nem tudjuk, hogy mennyire van tisztában a jövővel, az is lehet, hogy teljesen... Úgyhogy innentől mindenki eldöntheti, hogy ki az aki él, aki meghal, és aki igazából nem is létezik a történetben.
Tudom elég furcsa befejezés, de ezt így akartam, úgyhogy be is teljesítettem az akaratom. Remélem azért nem okozott nagy csalódást.
Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta a történetet, és volt annyira türelmes, hogy kivárta az új részeket! Igazán hálás vagyok!