Fourth Chapter

Sziasztok^^

Sajnálom az egy hét késést, de egészségügyi problémákkal küszködtem TT__TT Influenzás lettem, és egész héten az ágyat nyomtam...

Tudom ez a rész sem a leghosszabb, és sajnos a következő sem lesz valami hűű, de hosszú... Viszont gondolkodom rajta, hogyha így haladok az írással, akkor heti két részt is megosztok majd olykor-olykor ^^ De ez még egyáltalán nem biztos, csak egy gondolat >.<

Most itt van egy külső szemszög, ahol végre megtudhatjuk, hogy Ravi miért volt olyan, amilyen :D

Kellemes olvasást! Chu~

*Author's POV*

Amikor AhReum megjelent a farkasok hadiszállásán, JongIn rögtön észrevette. A szagát a börtönét körülvevő gyógyfüvek teljesen elnyomták, ezért emberként tekintett a nőre, azonban fogva tartói a hallásával semmit nem tudtak tenni. Minden egyes alkalommal fültanúja volt LuHan és AhReum beszélgetésének, és egyre kíváncsibb lett, hogy a farkas miért tartja itt. Hiszen LuHan nem lehetett szerelmes, a szíve már foglalt volt.

És mi lett volna, hogyha LuHan mégis belé szeret? Itt senki sem kérheti számon még akkor sem, hogyha egy vámpírral van. Féltek idejönni, mindenki félt a gyilkostól, aki a pincében van. Azonban LuHan nem szeretett volna bele az ellenségbe, mivel egyike volt azon embereknek, akik teljesen tisztában voltak a következményekkel. Hiszen előtte volt az elő példa; Kim JongIn.

JongIn tudta mi ő, de fogalma sem volt róla hogyan lehetséges az, hogy ő a világon van. Azonban amikor AhReum megjelent a személyes poklában, úgy érezte most válaszokat kaphat. Az, hogy érezte másnak is fahéj illata van, megnyugtatta. De aztán rájött, hogy AhReum a lehető legrosszabb helyen kötött ki mellette. Ha kiderül, hogy mi ő, ugyan arra a sorsa jut, mint JongIn, aki nem bírta volna, ha miatta történik ez.

Próbált hidegen viselkedni a lánnyal, próbálta megfélemlíteni, ami az elején sikerült is... De AhReum túl makacs volt, és a szavai túlságosan megérintették a leláncolt fiút. Valamit elindított JongInban, amit a fiú nem tudott hová tenni. Jól estek neki a lány szavai, hogy törődött vele, de féltette is őt attól, ami neki is kijárt.

Miután a barna elcipelte a lányt, visszaült a szokásos, sötét sarkába, majd minden érzékével a fent veszekedő párosra koncentrált. Nem értette LuHan haragját AhReum felé. A fiúnak csak is magát kellett volna hibáztatnia azért, hogy a lány ilyen könnyen bejutott. Hiszen ő is különleges volt. Nem várhatta el tőle LuHan, hogy tétlenül üljön, és tűrje az ordítozást, ami a pincéből jött.

Kai gondolatai ezerfelé kezdtek cikázni, amint meghallotta, hogy AhReum kezéhez még senkinek a vére nem tapad. Rájött, hogy a lány miért nem tudja mi is ő és miért van fahéj illata. Azt várta volna a vámpíroktól, hogyha egy ilyen fegyver van a kezükben, akkor kihasználják, és már rég egy vérfarkas vadászt nevelnek belőle. Da így, hogy még nem ölt meg senkit, és hogy a vámpírok leláncolták, elképzelése sem volt mit akarnak kezdeni a lánnyal.

Viszont neki szüksége volt a lányra, és mint kiderült AhReumnek is rá. Mind a kettejüknek más kérdése volt, amire meg tudták adni egymásnak a választ. Egyformák voltak, valahogy mégis ellentétek. Kim JongIn, akitől mindenki irtózik, aki annyi farkast megölt már, amikor átváltozott, hogy most bezártak. Másrészről pedig ott volt Han AhReum, aki rettegett attól, hogy bárkit is bántson, aki maga volt a tisztaság. JongIn nem akarta, hogy a lány átváltozzon, hogy gyilkos legyen, mint ő maga.

LuHan léptei egyre hangosabban hallatszódtak a fiú fülében, majd nyitódott az ajtó. JongIn nem méltatta annyira sem, hogy felé nézzen. LuHan egy ideig csak állt felette, miután megelégelte a várakozást idegesen hozzá trappolt. Kezével felrántotta a földről, és a falhoz vágta JongInt. A koreai ajkait egy apró nyögés hagyta el, ahogy visszaesett a földre.

- Azért engem vágsz a falhoz, mert magadat nem tudod? – húzta cinikus mosolyra ajkait JongIn.

- A fenébe is! A kurva életbe! – dühöngött LuHan. – Ha ez kiderül, nekünk végünk!

- Mire is gondolsz pontosan, az ”ez” alatt?

- Arra, hogy te itt vagy! AhReum most biztosan rohanni fog a vámpírokhoz, és mindent kitálal… Idejönnek, és megölnek téged is és engem is! És miután minket megöltek, az egész fajtánkat kiirtják innen! – járkált fel alá LuHan szokásához híven.

- Nem fogja elmondani – jelentette ki JongIn, és teljesen biztos volt abban, hogy igaza lesz. Valamilyen szinten bízott AhReumben.

- Már miért ne mondaná?! Hiszen ezért volt itt, hogy minél több mindent megtudjon rólunk! Szerinted majd pont egy olyan információt nem oszt meg velük, hogy itt tartunk téged leláncolva?

- Hidd el, hogy jobban érdekli mi is ő valójában, mint az, hogy segítsen eltűntetni innen a fajtánkat – nézett fel sokat sejtető pillantással JongIn. – Vagy egyszerűen csak engedj el.

- NEM! – vágta rá azonnal a kínai.

- De én mindet meg tudnám ölni, egytől egyig. Az összest – jelent meg egy gyilkos mosoly arcán.

- Tudod jól, hogy ha elengedlek, akkor az Alfa-

- Ne hívd így! – szakította félbe JongIn.

- Szóval nem hagyja annyiban, hogy kiszabadultál, a mészárlás ellenére is mindenki téged akar vissza. Nem hagyná szó nélkül, harcba szállna veled, ezt kihasználva pedig a vámpírok letámadnának. Tegyük fel, hogy nyersz, de már nem lenne kit vezetned – nézett mélyen JongIn szemébe.

- Mi az, hogy tegyük fel? LuHan azt szeretnéd, hogy letépjem a karod? – sziszegte JongIn. Gyűlölte, hogyha alá becsülték.

- A vége úgyis ugyan az lesz! – csapott combjára a kínai. – Akikért harcolnál, nem élnék túl.

- Szükségünk van AhReumre.

~.~

A kehely nagy puffanással érkezett a földre, nem sokkal az után, hogy Mihoko a falhoz vágta. Kezeivel az asztalra támaszkodott, majd mély levegőket vett. Tisztában volt vele, hogy a farkasok előbb-utóbb, de megtámadják, és ha nem tesz valamit, akkor végük.

Az ősiek sem hagyták nyugodni, ahogy folyamatosan beszéltek hozzá AhReummel kapcsolatban. Szidták őt, amiért még mindig nem tudta elérni, hogy a lány legalább egy embert megöljön a saját kezével. Amiért nem tudta elérni, hogy a jólétük kulcsa végre kinyissa az ajtót, ami a farkasok kivégzéséhez vezet.

Tudta, hogy ez lenne a legjobb megoldás, hogy AhReum különlegessége a megváltás számukra. Viszont az, hogy a megváltás nem jön el, ráadásul azért, mert egy fruska nem hajlandó megtenni azt, amit előtte több millió vámpír, több milliószor megtett… Szörnyű dolgokra késztette.

Úgy érezte ő rontotta el. Egészen pici kora óta úgy kellett volna nevelnie, hogy gyilkos legyen belőle. Nem kellett volna engednie a hóbortjainak, annak, hogy ”vega” életmódra térjen át. A saját hibájának tartotta, és most itta a levét.

Abban sem lehetett biztos, hogy AhReum igazat mondd neki… Természetesen megfordult a fejében, hogy a lány mindent csak kitalált annak érdekében, hogy ne kelljen tovább szenvednie, hogy békén hagyják. Azonban lehetséges volt, hogy a farkasok tényleg ne tudják, hogy vámpír. Hiszen nekik fogalmuk sem volt a fahéj jelentéséről. Legalábbis Mihoko ezt hitte…

- Meddig fogjuk még ezt hagyni?! – vágta ki az ajtót egy tomboló WonShik. – Meddig engedjük még, hogy AhReum az ellenség táborában tartózkodjon?!

- Ravi, ne most! – förmedt rá a boszorkány.

- Nem érdekel, találj ki valamit, mert én ezt nem tűröm tovább. Sőt azt sem tűröm, hogy továbbra is a lelkébe tapossunk! – vágott a falba öklével, mire az megrepedt.

- Akkor majd azt tűrni fogod, hogyha más férfi karjaiban lesz? Hogyha másnak szül gyermeket?! – lobbant fel a tűz Mihoko háta mögött, ahogy egyre jobban elöntötte a méreg. WonShik szavaira lehajtotta fejét, a szívét elöntötte a keserűség és a bánat.

- Ez egyáltalán nem biztos… - próbálta meggyőzni magát a fiú.

- Jaj, kérlek, ne áltasd magad! A jóslat még sohasem tévedett. Ha a vérfarkasok továbbra is itt maradnak, előbb-utóbb lesz köztük egy személy, aki elveszi tőled. Akkor is, ha szerelmes lesz beléd, akkor is, ha gyerekeitek lesznek. Mert azt a férfit jobban fogja szeretni! Ezt nem tudod elkerülni, csak ha meghalnak egytől egyig. Már pedig ez AhReum ereje nélkül nem fog menni – horkant fel Mihoko.

- Én ezt akkor sem bírom tovább… Nem tudom tovább nézni, ahogy egyre jobban elsorvad a lelke, vagy, ahogy a vérfarkasok elveszik tőlem... Egyáltalán mi is hogy tehettük meg? Hogy láncolhattuk le, hogy éheztethettük?! – bukott ki WonShik, két kezével pedig a hajába túrt. Tekintetével a cipője orrára bambult, miközben megát ostorozta. Szörnyűnek érezte magát, azért, mert azt bántotta, akit szeret. A saját boldogságáért tette, de ebben a pillanatban ezzel se tudta vigasztalni magát.

- Ilyen az élet. Elég sokat éltél már ahhoz, hogy rájöjj; a dolgoknak ára van – mondta kimérten a nő.

- De nem mindegy milyen – szorította ökölbe kezét Ravi.

- Hát sajnálom, de ennek pont ilyen ára van! Ha nem tetszik tessék ott az ajtó – mutatott rá. – Ahogy bejöttél, távozhatsz.

- És mi van akkor, ha AhReummel távozok? – nézett vakmerően Mihoko szemeibe.

- Hát nem érted? – nevetett fel, majd karba fonta kezeit. – Ez a kettő összeköttetésben áll! Akárhová mész vele, egyszer úgyis találkoznak. Feltéve, ha nem ölöd meg. Ami ugye lehetetlen, mert nem tudjuk ki az.

 Az ablak kivágódott, a szél végig süvített a helyiségben, ahogy AhReum beszáguldott az ajtón. Megállt pár centire a dadájától, majd farkas szemet nézett vele.

- Miért? Miért van fahéj illatom? – bukott ki belőle életében először a kérdés. Mihoko teljesen ledöbbent, WonShik ajkait pedig egy apró o hagyta el.

Mindenki hallgatott. A csend ólomsúlyként nehezedett a vállaikra. Senki sem tudta, hogy most mi lesz, vagy, hogy mit kéne mondani. Percek teltek el így, majd Mihoko harsányan felnevetett.

- Mégis miről beszélsz angyalom? – nézett rá ártatlan szemekkel a boszorkány.

- Pontosan tudod, hogy miről beszélek! – köpte a szavakat.

- Azt hittem magától értetődő, hogy vanília illatod van. Hiszen hé, vámpír lennél, vagy mi… - torzult el egy pillanatra Mihoko arca, de rögtön visszavette helyét az apró mosoly.

- Újra és újra. Folyamatosan csak a hazugságaid, és a manipulációid… Anyáék rosszul tették, hogy itt hagytak. Hogy RÁD hagytak! – emelte ki a szócskát. – De tudod mit? Nem érdekel, majd kiderítem magam – vont vállat AhReum, majd eltűnt.

Mihoko jól szórakozott a lány reményein, hiszen legjobb tudása szerint ez lehetetlen. Nem volt tisztában azzal, hogy AhReumnek igenis van megfelelő személy erre az életében. Nem tudta, hogy ott van JongIn.